Európai turnéra készül a Parachute Band!


2010 nyarán újra Európába látogat Új-Zéland vezető dicsőítő csapata, a Parachute Band! Lendületes, modern zenéjükkel, dalaik mély lelki tartalmával már első fellépésük során meghódították a magyar közönség szívét.

Most újra keresünk olyan szervezőket, akik szívesen meghívnák őket saját gyülekezetükbe, vagy egy fesztiválra, esetleg táborba egy fergeteges koncertre. Ha szeretnéd előtte jobban megismerni a csapatot, itt megteheted! Ha pedig érdekel egy koncert megszervezése, vedd fel velünk a kapcsolatot és megbeszéljük a lehetőségeket.
A Parachute Band Új-Zéland vezető dicsőítő zenekara, akik a világ minden táján koncerteznek. Lendületes, fiatalos zenéjükkel szeretnék az embereket minél közelebb vezetni Istenhez.

Az együttes eredetileg 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy a legnagyobb új-zélandi keresztény fesztiválon - a Parachute Fesztiválon - vezessék a dicsőítést. Bő egy évtized alatt rengeteg dalt írtak, 8 albumot jelentettek meg.
2006-ban az összes alapító tag visszavonult és egy teljes generáció váltásra került sor a zenekaron belül. Öt fiatal srác vette át az elődök helyét, akik két év alatt kiadtak két új, az addigiakhoz képest sokkal lendületessebb albumot, s világszerte elkezdtek turnézni.

A Parachute Band új arculata az ausztrál Hillsong United frissességével, modernségével, valamint mély lelki tartalmával kívánja megszólítani a fiatalabb generáció tagjait - az eddigi tapasztalatok szerint sikerrel.